Az időjárás megint dróton rángat minket (hol esik, hol süt), mint ahogy engem a vizsgabizottság az időpontokkal. Tegnap is bevánszorogtam, aztán kiderült, hogy holnap reggel a 8 órás csoportban leszek. Köszönöm a kérdést, viszonylag elégedett vagyok az írásbelivel, nem kéne elrontani a szóbelit sem. Viszont, ha jól emlékszem Flóra ma érettségizik, úgyhogy szurkoljunk neki! Remélem a héten már mindannyian végzünk az egésszel.
Igen, én is úgy hiszem, hogy egy vers léte, életútja csak akkor teljesedhet be, ha a befogadóban indukál valamit, egy gondolatot, érzést, kisnyulat, akármit. Meg ugye, mindig az a fontos, hogy az olvasóban mi csapódik le, bizonyos szempontból az, hogy a költő mit gondolt alkotás közben, teljesen lényegtelen.
Tök jó Alex, hogy "mész a tengerhez", én Belgiumban voltam, bár nem tudtam belemenni, mert akkor még nem állt át a szervezetem, és nagykabátban mászkáltam, míg mindenki más rövidnadrágban. =) De hihetetlen volt a végtelenségnek ez a fokú tapasztalása, tulajdonképpen felfoghatatlan az egész. Gyönyörű. Érezd nagyon jól magad! Mi nemrég Prágában voltunk, ahol ugyan nincs tenger, de a város az lenyűgöző. Megvan a második kedvenc helyem a Földön, Sárvár mellett. :D
Köszönöm Evelyn, hogy említetted a könyvet, tényleg lejmoltam belőle, bár ha nem szólsz, lehet, hogy szegény évekig porosodik, mert most elsősorban a kötelező/ajánlott olvasmányokat nézegetem, nem sok idő marad a "nassolásra". De mindenféleképpen listára került (ami lassan olyan hosszú, mint innen Tokió).
Meghallgattam a zenét, így elsőre nem ismerős, bár az utóbbi időszakban lassan fog az agyam. Viszont tetszik. Én is ajánlok zenét, nem tudom mennyire fog tetszeni nektek, kimeríti az elvontság fogalmát. Inkább a szövege érdekesebb, elég montázsos, asszociatív, érdekes, kicsit monoton is. De elég a dumából, majd eldöntitek. =)
www.youtube.com/watch?v=rY7uTO_GuDg

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése