Rebeka, tőlem nem kapsz semmit az előző nagycsütörtök-nagypéntek-húsvét képzetkörért, maximum egy vállveregetést, mert tényleg, egészen mitikus, ahogy ez a pár nap belénk vésődött, legalábbis bennem biztosan. Talán ez az első húsvét, amikor a feltámadás eszembe jut, még ha csak átvitt értelemben is - de szükségem van rá, mindenféle értelemben.
Ezért kell a blogot is feltámasztani. Kíváncsi vagyok rátok, a mindennapjaitokra és persze az írásaitokra is, bármi is legyen az - már-már bűntudatom van, hogy a nyáron én is hagytam ezt az egész blogolást elhamvadni a semmiben.
Nehéz ez az időszak. Egyébként is az lenne - itt az érettségi, egy hét múlva ilyenkorra már túl leszünk az (emelt) magyaron, ami egyrészt ijesztő, mert alig készülök valamit és úgy érzem, üres a fejem, másrészt viszont megnyugtató, hogy mindjárt vége a kálváriának. Közben pedig itt volt Sárvár. Felesleges ecsetelnem, egyszerűen nem könnyű ekkora kontrasztokat a valóság és az idilli álomvilág között ép ésszel túlélni.
Húsvét, tehát feltámadás. Feltámadás, tehát blog újraindítása. És ha a blog újra elindul, akkor itt az ideje, hogy az inspirációnak is szabad teret és áramlást biztosítsunk. Én egyelőre pihentetem az ihletet, még ha csak kényszerből is, de hamarosan új füzetet kezdek új verseknek, új írásoknak. (Majdnem "új életet" is írtam, de rájöttem, hogy butaság nagy szavakkal dobálózni.)
Addig viszont itt egy kis örök Yann Tiersen, minden pillanatban kikapcsoló és megunhatatlan zene.
