most, hogy az olvasóink száma pár nap alatt megháromszorozódott, igazán ráférne erre a blogra a rendszeres postolás! emlékszem a dicsőséges pillanatra, amikor megalapítottuk abban a kis szobában a blogot, és ahogy gondolkodtunk a címén, körbebarikádozva könyvekkel :) egyrészt adósa vagyok még ennek az emléknek, mert lelkesek voltunk és egy pillanatra sem akarom kiábrándítani az egy évvel fiatalabb énemet, aki még mindig én vagyok, s másrészt amíg van, aki olvas, addig írni kell. és ez esetben ezek mi vagyunk, egymásnak. harmadjára: rebe azt mondta, nem akar utolsó lenni :)
elsősorban akkor az új műveket kellene mutogatni, utána következik minden más irodalmi nyamnyam. most nem húzom hosszúra. szóval már a sárvári versek leadási határidejét több, mint egy héttel elhagytuk, akkor született ez a vers, elsőként felbukva abból a hosszú hallgatásból. nem, nem igaz, nem volt hallgatás, csak máshogy beszéltem, nem versszakokban. volt minden más, de abból nem tudtam verseket gyurmázni, mert nem azoknak születtek. szóval ez világos, mindegy, szóval:
***
tenger se (es regnet)
mondjátok meg neki hogy tengerre szálltam
nem érkeztem meg hozzá
és nem találtam vissza a kikötőmhöz
hogy hónapok óta ez a végtelen tenger
és ahogy bennem a hiánya
úgy a hajón a fúrt lyukak
és a sós víz a szememben a sós víz
az ujjaim hegyén és a sós víz visszatarthatatlanul
emelkedik már számig ér a kékje
mondjátok meg neki hogy meghalok
és ne hordjatok több vizet süllyedő hajómra
(az összes földbe és járdába csapódó esőcsepp én vagyok)
***
annyira hadilábon állok vele, és kérem kommenteljétek kritikai jellegű gondolataitokat ;) köszönöm.szeretném.
a másik része ajánló :) olvassatok lászló noémit! erdélyi s csodás versei vannak.
Reggeltől estig
ordít rólam a
valamitmondanék
keskenyedik
az ésszerűség ajaka
tudni szeretném:
amit elveszítek,
ki viszi haza?
(kíváncsiság)
,
Csak azt tudom, hogy egyszer
megállított a hangod,
hogy volt egy esti séta,
amire nem jött reggel,
hogy most az éjszakában
utak hálója bomlik,
és annyi ismeretlen
tárgyat sodor az áram;
csak azt tudom, hogy élni
csukott szememmel élek,
tanulom a sötétben
a perc hosszát kimérni;
felemelek egy tárgyat,
azzal, hogy majd leejtem –
kitartóan felejtem
a nagy tragédiákat.
(
levélke)
de itt olvashattok még, itt
minden fentvan. csak ne elektronikusan lenne.
a zene pedig ma éjszakára izlandról érkezik. ott a zongora és a hegedű valahogy máshogy szól, mint nálunk.
http://www.youtube.com/watch?v=sRxtLZtM880
